Székesfehérvári Szív Egyesület
fejléckép

Friss híreink

Közgyűlési beszámoló 2019-ről


Szöveges beszámoló a 2019-es évről

 

    Kedves Egyesületi tagok, Sporttársak!

 

   Szeretettel köszöntelek Benneteket a Székesfehérvári Szív Egyesület közgyűlésén. Külön tisztelettel üdvözlöm új társainkat, akik ebben az évben léptek be hozzánk, bár a tavalyi évhez képest kevesebben voltak.
Kérem, hogy hallgassátok meg évértékelő beszámolómat.

    A 2019-es esztendő nem volt olyan mozgalmas, mint a megelőző év, de azért történt most is ez-az.

2018.december végén megtartottuk évzáró közgyűlésünket és a karácsonyi ünnepségünket, boldog új évet kívánva egymásnak. Ekkor ismertettük a tagsággal, hogy a 2019. január 1.-től a Sz.Sz.E. Közhasznú Nonprofit Szervezet lett, ahova az adó 1%-át lehet utalni.

   Örömmel üdvözöltük egymást 2019.január első sportfoglalkozásain. Ebben az évben is ellenőrizte a vezetőség anyagi és könyvelési munkáját a Felügyelő Bizottság. Az új tagok alá-írásukkal vették tudomásul a honlapunkon szereplő módosított „Alapszabályt”, ínformációt, események beszámolóját.

   2019-es évben is Dr. Boznánszky Petra kardiológus orvos tartja kezében az egyesület egészségét, heti egy-egy tag esetében.

   Március 8.-án szokásunkhoz híven a fiaink virággal és csokival köszöntötték a hölgy tagokat. Puszival viszonoztuk kedvességüket.  Április 6.-án beneveztünk a „VII. Fehérvári Halünnepre”. Magda Jocó a horgászversenyen vett részt, a halászlét az idén Almásiné Rózsika vezetésével a nők főzték. A „csontos halat” (vadpörkölt) Faragó Gabi készítette. A megjelent 30 fő mindent elpusztított ezen a kellemes napon.

   Május 18-án Öreghegyen a Közösségi háznál részt vett a csapat a „Botra fel” találkozón, ahol 3km gyalogtúra volt a cél.

   Június 5-én Cegléden már rutinosan vettünk részt 35 taggal a Dekatlon rendezte ”Szépkorúak Sportfesztiválján”. A versenyt korcsoportokra, nemekre bontották. Egyesületünk több tagja is helyezést ért el. Málits Jani, Horváth Imre, Köves Laci, Kisné Terike.

   Június 15.-én volt a Feketehegy-Szárazréti Gasztróudvarban a „Borsófesztivál” - rekkenő hőségben. A menü tárkonyos csirkeragú-leves borsóval, majd vaddisznópörkölt borsos ga-luskával Lajkó Irénke vezetésével. Díjat nyertünk a dekoráció-ért és tálalásért.
   Június 17-én vidáman és jókedvűen gyűltünk össze a Deák Ferenc Iskola udvarán egy kis kerti partira. A zsíros kenyér lila-hagyma és az erős paprika után a borocska energiát adott a sportversenyre. Darts, kiskapura rúgás és a célba dobás volt a feladat. Nem is volt olyan könnyű. A legjobb eredményeket oklevéllel és csokival jutalmaztuk.

   A Zalaegerszegi Szív Egyesület még áprilisban elküldte a meghívóját a MASZEOSZ IV. sporttalálkozójára. A részvételi lelkesedés most is nagy volt. Támogatásért fordultunk az Önkormányzathoz. Kérésünket 230.000 Ft.-tal honorálták, melyet az 50 fős autóbusz költségeihez használtunk fel, a jó bevált Németh Sanyi gk.vezetésével. Végül 60 fővel vettünk részt. Szokás szerint odafelé megtekintettük az útba eső Zalavárt.
  Szombaton kora reggel kezdődtek a versenyek 11 sportágban nemek, korosztályok szerint. 9 aranyérem, 9 ezüstérem, 8 bronzérem volt a végeredmény, s a városok közötti sorrendben ezüstérmesek lettünk. Fülöpné Ágikát, Laky Laci bácsit mint legidősebb aktív sportolókat Dr.Orbán Csaba, a MASZEOSZ elnöke köszöntötte. Gratulálunk mindenkinek. Hazafelé megtekintettük a Bazita TV tornyot a gyönyörű panoráma miatt. Balatonszentgyörgyön jártunk a Csillavár Múzeumban a panoptikum és babagyűjtemény miatt.

Ezután jöhetett a nyári vakáció!!!!

  Szeptember 8-án Budapesten a Magyar Szabadidősport Szövetség által rendezett „Családi Mozgásfesztiválon” 7 fővel vettünk részt. Evezés volt vízen - szárazon, asztalitenisz, tánc, szellemi játék. Örömmel, vidáman tértünk haza. Klassz volt!
   Szeptember 21-én a XV. Fehérvári Lecsófőző vigasság szombaton volt. Magda Jocó főszakács főzte a napi menüt, mely 3 féle változatból állt.” Kávai „(lecsó, tarhonya, csülök, köröm, patisszon),tojásos, virslis változásból állt. Egyik jobban ízlett, mint a másik. A zsűri elé pirított zsemleágyon vittünk a három finomságból. Sajnos a” szerencse malaca” az idén minket kifelejtett a 110 nevezett ételek kisorsolásából.
   Szeptember 28-án következett a „Civilnap”. Már a megszokott helyen, a megszokottak mellett állították fel a helyünket. Fábián Árpi gyógytornászunk vezetésével bemelegítő, bemutató tornát tartottunk. A szív alakú lufink és csoki sikert arattak a szórólapok társasága mellett a látogatóknál. Reméljük sikerült új tagokat toborozni.
   Szeptember 30.-a „SZÍV Világnapja”. Ez alkalomból az egyesület kardiológus orvosa Dr. Boznánszky Petra előadást tartott a magas vérnyomásról. Sok kérdés is elhangzott.
   November 19-én a Közgyűlésen megszavaztuk, hogy a 2020-as évben a MASZEOSZ által megbízást kapott egyesületünk rendezi az V. jubileumi sporttalálkozót. Mindenki szívesen jelentkezett a szervezésre. Ekkor szavaztuk meg egyhangúan a tagsági díj 7.000 Ft.-ra emelését. Szintén ekkor köszöntöttük a Nemzetközi férfinap alkalmából verssel, ajándékkal „fiainkat”.
    December 17-re szerveztük az évzáró karácsonyi ünnep-ségünket. Jakabné Orsika verssel köszöntött bennünket. Eszegetés-iszogatás közben Bozai Gábor gondoskodott a régi fényképek felidézéséről. Köpf Jenő fából készített mindenki részére pici karácsonyfát és a jövő évi falinaptár volt az ajándék, mely emelte az ünnep hangulatát.

Az anyagiakról:
A 2019-es év költségeit a tagság által befizetett tagdíjból, az önkormányzati pályázatokon nyert összegekből és a képviselők felajánlásából fedeztük.
Ez mindösszesen:     2.939.000 Ft. volt.
Az összes kiadás :     3.009.000 Ft. volt.
Eredmény:                 - 70.000 Ft.

Az egyesület tavalyi költségvetése megtekinthető a könyvelői iroda által összeállított szakmai beszámolóból, amit a Székesfehérvári Törvényszéknek is be kell küldeni hivatalosan a közgyűlés elfogadása után, a jelenléti ívvel együtt. A felsorolt rendezvényekről szóló beszámolók, fényképek megtalálhatóak a honlapunkon, részletesen, folyamatos frissítéssel Nagy János tagtársunknak köszönhetően.  (www.szekesfehervariszivegyesulet)                                                   
   Kérem, hogy a Közgyűlés kézfeltartással fogadja el a 2019-es évet értékelő beszámolómat.
 
Székesfehérvár 2020.szeptember 15.

                                                                                               

                                                Kutiné Gelley Mária
                                                              ügyintéző



Fel↑